Csobot Adél is eltáncolta élete első profi koreográfiáját a Dancing with the Stars 3. évadában, amivel megindulhat a döntő felé vezető úton.
Csobot Adél sem maradhatott ki a szórásból, voltak versenyzők, akik nem feltétlen szimpatizáltak vele vagy a véleményével.
Adél sem érti, hogy Peti, hogyan bírja fájdalom nélkül azokat a táncokat és produkciókat, amiket prezentál az X-Faktorban.
A legújabb előzetes alapján ezen a szombaton sem maradnak érdekes jelenetek nélkül az X-Faktor nézői.
Volt, aki a 'Boci, boci tarka' című dalt énekelte el az X-Faktor harmadik válogatóján, de ez is kevés volt ahhoz, hogy továbbjusson.
Voltak, akik nem bírták elviselni a kritikát, és hamarosan megtudhatjuk, mi volt az, ami ekkora ellenszenvet váltott ki a versenyzőből.
Imi Plaza Londonból érkezett, tehát elég nagy utat tett meg azért, hogy a magyar X-Faktorban szerepelhessen. „Én azt gondolom magamról, nem vagyok egy átlagos ember.”
Bökfi Krisztina különösen rosszul fogadta a kritikákat és az elutasítást, könnyek között beszélt arról, hogy milyen érzések vannak benne.
Az X-Faktor egyik legfiatalabb versenyzője 16 évesen jelentkezett a válogatóra, és rögtön nagy sikert aratott.
Varga Richárd is a jelentkezők között volt, illetve azon versenyzők között, akik rappelve szerették volna lenyűgözni az X-Faktor mentorait.
Az X-Faktor harmadik válogatóján nem egy régi ismerős tűnt fel, köztük Rex Hörcher Maximus Brutallic Totum Factummal.