Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Nyomkövetővel figyeltette, és folyamatosan zaklatta válásra készülő feleségét egy férfi

Nem tudta feldolgozni a szakítást, ezért állandó zaklatásnak tette ki feleségét az egykori férj.

Bosszúból maró anyagot öntött volt barátja ruháira egy féltékeny nő

Kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emeltek vádat az ellen a fiatal nő ellen, aki úgy adta vissza volt párja ruháit, hogy az összekészített zsákokba maró hatású szert öntött.

Elfoglalta a posztját, majd lemondott a miniszter

Mindössze napokkal a hivatalba lépése után már lemondási kérelmet nyújtott be a miniszterelnöknek. 

Elhanyagolta gyermekét egy anya, korához képest elmaradt a fejlődésben

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emeltek vádat egy 24 éves nővel szemben, aki elhanyagolta kisgyermeke gondozását, nem etette rendesen, ezért szellemi károsodást szenvedett.

A pápa szerint a családon belüli erőszak „megalázó” és „már-már sátáni”

Ferenc pápa aggodalmának adott hangot a nők elleni erőszak kapcsán, sőt, "már-már sátáninak" nevezte a bűncselekményt.

Volt barátja megbízásából vertek össze egy nőt Óbudán

Súlyos családon belüli erőszakot tártak fel a budapesti nyomozók, amelynek kapcsán lezárták a nyomozást.

Lelki ronccsá tette kislányát felesége állandó bántalmazásával

Súlyosbításért fellebbezett a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség annak a férfinak a kapcsán, aki rendszeresen ütlegelte feleségét, miközben gyermekét lelki terrorban tartotta.

Dobócsillagot tartott kisfia nyakához a bántalmazó apa, hogy sakkban tartsa az édesanyát

Annak ellenére, hogy az asszonyt és saját gyermekeit a rendőrök füle hallatára fenyegette meg azzal, hogy “le lesznek mészárolva”, R. Sándor nem szégyenlősködött, mindent bátran letagadott.

Összeveszett a férjével, majd életét vesztette egy nő Babócsán

Családon belüli erőszak gyanúja merült fel egy babócsai nő halála körül, amelynek kapcsán a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el.

Családon belüli erőszak miatt nyomoz a rendőrség a megcsonkított aradi kislány ügyében

A kislány holttestét még szombat este találták meg Arad Buzsák nevű negyedében, a temető mellett.