
Elfoglalta a posztját, majd lemondott a miniszter
Mindössze napokkal a hivatalba lépése után már lemondási kérelmet nyújtott be a miniszterelnöknek.

Elhanyagolta gyermekét egy anya, korához képest elmaradt a fejlődésben

A pápa szerint a családon belüli erőszak "megalázó" és "már-már sátáni"

Volt barátja megbízásából vertek össze egy nőt Óbudán

Lelki ronccsá tette kislányát felesége állandó bántalmazásával
További Hírek

A férfi kis híján halálra verte a feleségét, akit életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, addig az elkövetőt másfél órán belül elfogták.

A férfi testvére szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor a börtönből szabadulva kábítószerezni és inni kezdett.

Nem kell börtönbe mennie a pécsváradi férfinak, aki megölte feleségét, mert nem büntethető.

A gyanú szerint élettársa végzett a 47 éves nővel Kőbányán.

A 32 éves férfi két alkalommal, ittas állapotban bántalmazta szexuálisan nevelt gyermekét.

Az emberölési kísérlettel vádolt fiatal férfi a bíróságon elmondta, azért próbált apjával végezni, mert gyerekkorában édesanyját, őt, és testvéreit is bántalmazta.

Egész Németországot sokkolta egy tavaly szeptemberi eset, amikor is egy nő hat gyermekéből öttel végzett különösen kegyetlen módszerekkel.

Azonnali cselekvést követel a kormánytól családon belüli erőszak ellen Szél Bernadett független képviselő.

12 éves nevelt fiát, és 12 évnél fiatalabb lányait erőszakolta rendszeresen, éveken keresztül egy férfi.

Egy férfi, akit korábban már elítéltek családon belüli erőszakért, a nyílt utcán meglőtte, majd felgyújtotta feleségét, aki életét vesztette a brutális támadásban.