Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
359,84 Ft
Euró
387,72 Ft
Font
450,63 Ft
Bitcoin
60,942 $

Családon belüli erőszak miatt nyomoz a rendőrség a megcsonkított aradi kislány ügyében

A kislány holttestét még szombat este találták meg Arad Buzsák nevű negyedében, a temető mellett.

Fotó: Pixabay
Európa

Fazekas Kiara Barbara

Szerkesztő

A hatóságok elsők között hallgatták ki a kislány mostohaapját, aki szerint baleset történt, ugyanis éppen fürdeti készült a nyolcéves gyermeket, amikor az megcsúszott, beütötte a fejét a kád szélébe, és meghalt. 

A 23 éves férfi beismerte, hogy ő vitte a holttestet a helyszínre, azonban tagadja, hogy ő gyújtotta volna fel.  Soron kívül A DK bejelentette, mégis lesz nyilvános vita a köztévén

A mostohaapát őrizetbe vették, a bíróság kedden dönt arról, hogy 30 napos vizsgálati fogságba helyezik-e, az anyát és két gyerekét pedig egy gyermekvédelmi központba vitték – írja a Főtér

A nyomozók elsősorban azt szeretnék kideríteni, hogy miért nem jelentette a család a kislány eltűnését, amikor a halál legalább 24 órával a test megtalálása előtt állt be. 

Az ügyészség most már családon belüli erőszak ügyében is nyomoz, ugyanis a igazságügyi orvostani vizsgálat szerint a halál oka többszöri fejre mért ütés – valószínűleg többször is padlóhoz vagy falhoz verték a kislány fejét. 

A gyilkosság nyomait úgy kísérelték meg eltüntetni, hogy levágták a lábát, majd leöntötték gyúlékony anyaggal, és megpróbálták felgyújtani. 

Videón Mbappé érzelmes bejelentése, elköszönt a PSG-től

Egy ideje köztudott volt, hogy Mbappé nem marad Párizsban, és a Real Madridhoz igazol, akik ingyen szerezhetik meg a játékjogát a lejárt szerződése miatt.