A vezetőedző kinevezése után rögtön beindultak az esetlegesen érkező játékosokkal kapcsolatos pletykák.
A Manchester United, az Arsenal és a Chelsea is kilépett az Európai Klubok Szövetségéből (ECA) miután bejelentették csatlakozásukat az Európai Szuperligához.
Egyre inkább kirajzolódni látszik az Európai Szuperliga terve, amit a lehető leghamarabb el szeretnének indítani, mely komoly fejfájást okozhat a Bajnokok Ligájának.
Ha a Borussia Dortmundról van szó, a sportsajtó figyelme első sorban Erling Haalandra és Jadon Sanchóra szegeződik, ám idén feltűnt egy újabb szupertehetség a csapatnál.
Sergio Agüero a szezon végén távozni fog a Manchester City csapatától, ám továbbra sem tudni, hol fogja folytatni a pályafutását.
Megbízható sajtóértesülések szerint immáron a Chelsea is csatlakozott a Manchester Unitedhez a Raphael Varane leigazolásáért folyó versenybe.
Ismét fergeteg mérkőzést játszott egymással a Bayern München és a Paris Saint-Germain, amiből végül a mérkőzésen a németek, összesítésben a franciák kerültek ki győztesen. A Chelsea és a Porto ismét csendes mérkőzést játszott egymással némi utolsó perces izgalommal, melynek végén az angolok örülhettek.
Egészen fenomenális mérkőzésen verte meg a Paris Saint-Germain a Bayern München csapatát, miközben a Chelsea csendes győzelmet aratott az FC Porto otthonában.
Ha nem sikerül magukhoz csábítani Haalandot, Lukakuért szállhat versenybe a Chelsea.
Sergio Agüero már biztosan távozik a Manchester City csapatától, ám a korábbi sajtóértesülések ellenére koránt sem biztos, hogy az FC Barcelonában folytatja a pályafutását.
Annak ellenére, hogy a Chelsea bőségzavarral küzd támadófronton, Thomas Tüchel mindenképpen szeretne egy új csatárt igazolni a londoni kékekhez, elsősorban az Erling Haaland-Romelu Lukaku páros valamelyikét.