Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,12 Ft
Euró
388,15 Ft
Font
452,77 Ft
Bitcoin
63,687 $

További Hírek

Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy nagyon fontos találkozón vesz részt, miközben az elhibázott brüsszeli szankciókról beszél.

Kovács Zoltán kiemelte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök komoly sikert ért el a szankciók terén, de azóta súlyosabbá vált a helyzet.

Szijjártó Péter külügyminiszter erősítette meg a nagy sikert, ami alapján ismét van okunk a bizakodásra, még ebben a nehéz helyzetben is.

Dömötör Csaba is azon a véleményen van, hogy Brüsszel mást ígért, és most Európában rengetegen isszák meg ennek a következményét.

Szánthó Miklós például arról beszélt, hogy a konzervatív erők "mocorognak" Spanyolországban, Franciaországban, Portugáliában, és pont "ettől fél Brüsszel, hiszen az Orbán-kormány példát adott a nyugati országok jobboldalának,

A magyar miniszterelnök szerint, ha Brüsszel nem változtat, akkor a következő 5-10 évig is velünk maradhatnak ezek a magas energiaárak, emiatt is hangsúlyozta korábban, hogy az október vízválasztó lesz.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió vendége volt, több fontos témát is érintett, többek között arról is beszélt, hogy Brüsszelben egyszer már becsaptak bennünket, aminek most sok millió ember fizeti meg az árát.

A magyar miniszterelnök az ígérteknek megfelelően bejelentést tett a szerdai kormányülést követően, melynek ideje alatt számos pontot beszéltek át, és természetesen ezúttal is fontos döntések születtek, többek között a nemzeti konzultációról is.

A DK igyekszik minden oldalról odavágni a magyar kormánynak, az egyértelmű választási eredmények után is, most épp azt mondják, nincs felelős kormányunk.

Gyurcsány Ferenc ezúttal sem fogta vissza magát, egykori riválisát illette kemény szavakkal, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnök és Brüsszel is szóba került.