Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Lewandowski Messit felülmúlva lett a BL kieséses szakaszának legidősebb gólvágója

A Barcelona lengyel csatára a Napoli elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben is eredményes volt.

Xavi szerint csapatából „hiányzott az érettség” a Napoli elleni mérkőzésen

A "keserédes döntetlennel" zárult mérkőzés kapcsán volt pár megjegyzése a Barca edzőjének.

Kilőttek Szoboszlaiék mezeladásai, csak három csapat előzi meg a Liverpoolt

A Barcelona toronymagasan vezeti az UEFA által közölt rangsort.

A La Liga elnöke továbbra is aggódik a Barcelona pénzügyi helyzete miatt

A katalánok még mindig nem dőlhetnek hátra, Javier Tebas nyilatkozata legalábbis erre enged következtetni.

Robbanással fenyegettek egy Kutaiszi és Barcelona között közlekedő Wizz Air-járatot

A grúz hatóságok már elő is állították a feltételezett tettest.

Hiába a Granada elleni döntetlen, a Barcelona nem adja fel

Xavi Hernandez kerek perec kijelentette, "nem fogjuk bedobni a törülközőt".

Lewandowski megérti Xavi döntését, a lengyel csatár még bízik a bajnoki címvédésben

A Barcelona támadója még nem engedte el a bajnoki címvédést.

Most már Frenkie de Jong is távozna Barcelonából, nagyot kaszálhatnak vele a katalánok

A Chelsea élénken érdeklődik a holland játékosért, aki már a nyáron a Premier League-be igazolhat.

Jogi útra terelheti a Szuperliga ügyét a FIFA és az UEFA ellen a Real és a Barca

Az Európai Unió Bíróságának közelmúltbeli döntését követően a Barcelona és a Real Madrid jogi lépéseket fontolgatnak az UEFA és a FIFA ellen a Szuperliga ügyében.

Xavi nem élvezi a mindennapokat a Barcelonánál

Ez is szerepel az okok között, amiért az idény végén távozik a csapattól.