Mindemellett megtiszteltetés volt számára Kucsiék mellett végigcsinálni a döntőt.
Gelencsér Timi és Rozs Geri megkapta a lehetőséget, hogy folytassák az Ázsia Expresszt, ráadásul ők választhatták ki azt a két ellenfelet, akikkel hajszázni fognak.
Ördög Nóra olyan bejelentésre szánta el magát, ami alapjaiban változtathatja meg az Ázsia Expressz menetét és hangulatát.
Fanninak most lett nagyon elege ebből az egészből, és hangot is adott a dühének, ami akár még jól is elsülhet.
Gáspár Bea úgy látja, hogy mindenki utálja őket a mezőnyből, mert szemtől szemben megmondják nekik a frankót.
Nemcsak Marics Petit, Valkusz Milánt sem, akik igencsak alaposak voltak, majd jöhetett az önfeledt szaltó.
Megvolt rá az oka, mert olyan hosszú pizzát készítettek, amivel talán még ők sem számoltak, de nagyon örültek.
Vannak még jó emberek a Földön, még ha néha azt is érezzük, hogy nincsenek sokan. Egy újabb bizonyíték arra, hogy idegenek is képesek egymásnak nagy segítséget nyújtani.
Gáspár Győző és Gáspár Bea nagy tempóban haladnak előre, és amikor Győzike abszolúte topon van, a lelke is megnyílik.
Győzike hosszabban beszélt arról, hogy szerinte mi történt 24 évvel ezelőtt, és azzal a bizonyos 1 millió forinttal, melynek kapcsán Kozso is reagált.
Nagyon rossz volt látni ilyen állapotban Győzikét, ezelőtt talán soha nem láthattuk így, de szerencsére ott volt az orvos a stábbal.