Romelu Lukaku jövője továbbra sem tisztázott, de egy biztos, a Chelsea semmilyen körülmények között nem számít rá.
Ha valaki, akkor José Mourinho pontosan tudja, hogy milyen kaliber a Real Madrid csapatkapitánya, aki még mindig nem hosszabbított.
A portugál szakember nem vesztegeti az idejét, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a Róma a lehető legnagyobb esélyekkel vágjon neki a Serie A új szezonjának.
Sajtóinformációk szerint a Liverpool kivetette a hálóját az Európa-Liga elődöntőjében a Manchester United hálójába is betaláló Lorenzo Pellegrinire.
José Mourinho, az AS Roma újdonsült menedzsere meg kívánja hódítani Olaszországot és Európát a fővárosiakkal, amelyekhez komoly erősítéseket képzelt el.
Mivel úgy tűnik, Manchesterben már nem számítanak a spanyol kapusra, a nyáron távozhat, volt edzője új csapata, az AS Roma pedig éppen kapust keres.
José Mourinho épp, hogy munkába állt új csapatánál, már fel is vázolta, hogy hol tervez erősíteni. Új kapus, régi ismerősök és visszatérők szerepelnek a portugál edző kívánságai között.
A Tottenhamtől szezon közben kirúgott José Mourinho máris megtalálta legújabb csapatát, szezon végétől az AS Roma csapatának kispadját veszi át.
2022 nyarán fog lejárni Nacho Fernández szerződése a Real Madridnál, és bár Zidane szeretné, ha hosszabbítana a csapattal, két olasz és egy angol klub már sorban is áll a kegyeiért.
Ha a Juventus jól taktikázik és kellően erősen lép fel, akkor egy nagy riválistól igazolhat, miközben Gonzalo Higuan távozik, máshol folytatja tovább.
Úgy tűnik, hogy a Juventus és az AS Roma mellett más is beszáll a Manchester United mellőzött sztárjának kegyéért, aki Olaszországba teheti át a székhelyét.