Hazánkat Luxemburg, majd Lettország követi a rangsorban, amelynek másik végén Hollandia van: ott még csökkent is a pizza ára.
A benzin esetében az árak 9 forinttal, a gázolaj esetében pedig 5 forinttal emelkednek.
A gyermeküket egyedül nevelő szülők és a 65 éves vagy annál idősebb nyugdíjasok esetében még aggasztóbb a helyzet.
Szerda után pénteken is drágul a benzin és a gázolaj egyaránt.
A gyakorlati órák díja valamivel 10 ezer forint alatt indul, de egyes helyeken csak 7-8 ezret kérnek el ezért. Ugyanakkor a maximumár ennek a kétszerese is lehet.
Eleinte sokan örültek a nagy visszatérésnek, de az árakkal szembesülve ez valamelyest alábbhagyott.
A sör például 1500 forintba kerül most, míg két éve 750 forintot kellett fizetni érte, de hasonlóan nagy a többi ital és étel áremelkedése is.
Augusztus elseje után jelentősen emelkedhet az eddig hatósági áras termékek ára, ami azt is jelentheti, hogy napokon belül kezdetét veszi a bespájzolás.
A jellemzően sportfogadásról szóló szerencsejáték 1997-ben indult, és 2015-ben újították meg utoljára.
Várhatóan tovább emelkedik a gázolaj ára, vagyis bruttó 5 forinttal kell majd többet fizetni érte a hét utolsó munkanapján.
A gázolaj ára bruttó 4 forinttal emelkedik, így 563 forintba kerül majd literje, a benzin ára viszont változatlan marad.