Mint ismeretes, a Barcelonának komoly fejfájást okozott eddig, hogy nem tudta regisztrálni az új igazolásait és a legnagyobb sztárjukkal való szerződéshosszabbítást.
Felharsogtak a szirénák az észak-izraeli Kiryat Shmona, Kfar Giladi és Tel Hai településeken, ugyanis három rakétát lőttek izraeli területekre.
Az élet néha egészen meglepő helyzeteket tud produkálni, amikor a gyors reacióképesség szó szerint életeket tud menteni.
Hatalmas vonatbaleset történt Délnyugat-Csehországban, miután két vonat ütközött Plzen közelében, a vidéki régiókban.
Egy fiatal brit katona, aki korábban harcolt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen, aggasztó kijelentést a szervezet jövője tekintetében.
A Magyar Közlönyben megjelent legújabb rendelet értelmében három közelgő esemény ideje alatt nem lesznek hatályosak a magyar járványügyi korlátozások.
Az egyik legolvasottabb amerikai napilap, a New York Times egyik vezető szerkesztője megtiltotta az újságíróknak, hogy oknyomozásba kezdjenek a koronavírus esetleges laboratóriumi eredetével kapcsolatban – számolt be róla a brit The Spectator magazin.
Horrorisztikus baleset történt a hétfői nap folyamán a Kongói Demokratikus Köztársaságban, melynek egy során egy zsúfolt busz belerohant egy üzemanyagszállító tartálykamionba.
Legalább 11 ember vesztette életét egy tragédiával végződő hajóbalesetben, köztük négy nő, négy kislány és három kisfiú.
A hétfői nap folyamán megerősítette a helyi védelmi minisztérium, hogy rátámadtak egy katonai ellátópontra a dzsihadisták, melyben 15 katona vesztette életét Nigerben.