Biztonsági elemzők egy csoportja szerint meglehetősen komoly aggodalmat okoz Irán drónfegyver-programja, miután halálos támadást indítottak egy hajó ellen Omán pratjainál.
Sergio Ramos volt az egyik nagy nyári szerzeménye a PSG csapatának, azonban ő legalább két hónapra kidőlt egy sérülés miatt.
Nagyon sokat vesztett demokratikus jellegéből az elmúlt hetek során Nicaragua, amelynek újabb megnyilvánulása történt a pénteki nap folyamán.
Pep Guardiola keményen visszaszólt Jürgen Kloppnak, aki azokat a klubokat kritizálta, amelyek több 100 millió eurókat költenek egy átigazolási időszak alatt.
Gyakorlatilag kikövezte az utat a Talibán előtt Aszraf Ghani afgán elnök azzal, hogy elmenekült az országból Kabul ostroma előtt.
Az ATV Híradójának értesülései szerint jelenleg nyolc embert ápolnak intenzív osztályon a Szabadbattyánnál történt busztragédiával összefüggően.
A brit Daily Star értesülései szerint Paul Pogba el fogja hagyni a Manchester United csapatát a szezon végeztével.
Két héttel azt követően, hogy 33 ember vesztette életét egy dzsihadista terrortámadásban Niger nyugati részén, most ugyanott egy újabb akció történt.
Minden oldalról körbevették a tálibok Afganisztán fővárosát, ám a terrorszervezet egyelőre tárgyalás és nem harcok útján kívánja elérni Kabul megszerzését.
2021 első félévében meglehetősen komoly profitot termeltek a magyarországi bankok, a lakosság pedig eközben nagyon komoly eladósodásba kezdett az ingatlanhitelezés miatt.