Dollár
392,80 Ft
Euró
409,07 Ft
Font
474,92 Ft
Bitcoin
16,612 $

Óriásit robbantanak azzal a bankok, hogy a magyarok eladósodnak

Bankautomaták az Erste Bank Hungary Zrt. megújult gyõri fiókjának elõterében 2019. február 20-án. MTI/Krizsán Csaba
not image

Nagy Noel

2021. augusztus 15. - 15:26

2021 első félévében meglehetősen komoly profitot termeltek a magyarországi bankok, a lakosság pedig eközben nagyon komoly eladósodásba kezdett az ingatlanhitelezés miatt.

A Népszava beszámolója szerint a második negyedév alapján a bankoknak kifejezetten jól sikerült az első féléve Magyarországon, ez szinte minden bank beszámolójából kiolvasható. Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese például kiemelte, hogy a vártnál gyorsabban indult újra a gazdaság.

Soron kívül Fotókon Orbán Viktor adventi vásárlása

Az OTP-csoport esetében az első félévi adózott eredmény 246.3 milliárd forint volt, több mint kétszer annyi, mint a tavalyi első félévben. A CSOK hatására ráadásul a jelzáloghite-kereslet 63 százalékkal nőtt, de a vállalati hitelezés is 18 százalékkal ugrott.

A két évvel ezelőtti állapotokhoz képest az Erste Bank is kifejezetten javuló tendenciát mutat, az idei első félévbe ugyanis az adózás utáni bevételük eléri a 31.8 milliárd forintot, amely hatmilliárd forinttal haladja meg a két évvel ezelőtti profitot.

Ez részben annak köszönhető, hogy 24.1 százalékkal tudták növelni a működési bevételeiket, miközben a költségek mindössze 5.1 százalékkal emelkedtek. Itt is sokat segített a lakáshitel, csak tavalyhoz képest harmadával több jelzáloghitelt folyósítottak az Ersténél.

A Népszava is jelzi azonban, hogy valóban „bankot robbantottak” a pénzintézetek az első félévben, ennek a gyümölcsét még nem tudják megkóstolni azok tulajdonosai, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank meghosszabbította a profitkifizetési tilalmat év végéig.

Az MNB azért döntött ez mellett, mert szeptember végéig meghosszabbították a banki hitelek törlesztési moratóriumát, valamint további hosszabbításra is lehet számítani, amennyiben lecsap a negyedik hullám.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.