Josep Borell szerint a civilek védelme érdekében fontos lenne, hogy a harcokat több alkalommal is szüneteltessék.
Tolvai Reni lehetőséget kapott arra, hogy fellépjen a Sztárbox legutóbbi élő adásában, aminek ideje alatt nagy show-t csinált.
Nyári Dia egy pillanatra sem torpant meg, addig Járai Kírából eltűnt az érzés, amikor elkezdődött a mérkőzés.
Az egyenruhások már elfogtak egy gyanúsítottat.
Ráadásul idén látványos "ruhát" kap a Vörösmarty-szobor is.
Armand helyzete nem volt egyszerű a Párharcban Nemazalány mellett, majd nem sokkal később szakítottak, majd megint, és az már végleges volt.
Losonczi Dávid mégis világbajnok lett a birkózó döntőt követően.
Minimálisan, de izmosodott a magyar valuta a főbb devizákkal szemben.
A lány délután távozott otthonából, ám a megbeszélt időpontra nem ért haza.
A Sztárbox legjobban várt mérkőzésén Curtis hamar padlóra került, de ha a kondija rendben van, lehetséges, hogy Fecsót már a második menetben kiüti.