Pep Guardiola nemrég olyan rekordot döntött meg, amely megmutatja, hogy mennyire sikeres edző: a legkevesebb idő alatt gyűjtött be 500 pontot a csapatával a Premier League-ben.
Egy bizalmas ENSZ-jelentés arról értekezik, hogy Kim Dzsong Un kormánya számára az észak-koreai kibertámadások, különösen azok, amelyek kriptovaluta-eszközök ellen irányulnak, fontos bevételi forrást jelentenek.
Az argentin nem találta meg a számításait a Paris Saint-Germainnél, a Ligue 1 nem az a bajnokság, amely igazán motiválja.
II. Erzsébet, Isten kegyelméből Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága és más birtokok, területek királynője, a Nemzetközösség feje, a hit védelmezője, 1926-ban született, 2022. február 6-án pedig már 70 éve ül a trónon.
A korábbi angol válogatott csatár felidézte azt a stresszt, amellyel a karrierje korai szakaszában meg kellett küzdenie.
A amerikaiak szerint Oroszország készen áll Ukrajna lerohanására, miközben amerikai csapatok érkeznek Lengyelországba és Németországba, a francia és a német vezetők pedig Kijevbe és Moszkvába készülnek látogatásra.
Mindössze napokkal a hivatalba lépése után már lemondási kérelmet nyújtott be a miniszterelnöknek.
Lampard a debütálásra a Brentford ellen került sor, sikerült is kiejteniük őket a kupából.
Legalább négyen megsérültek, amikor egy autós belehajtott a tömegbe a kanadai oltásellenesek tüntetésén.
A svéd zenei szolgáltató vezetői már napok óta Barcelonában tárgyalnak a szponzori szerződésről.