Az orosz kormány úgy döntött, az ország ellen bevezetett megszorításokra válaszként ismét engedélyezik a kalóz alkalmazások és weboldalak használatát.
Úgy tűnik, hogy az Activison Blizzard behúzta 2021-ben a kéziféket, ugyanis kiderült, hogy a Diablo folytatásán kívül az Overwatch következő epizódja sem fog megjelenni ebben az esztendőben.
Szokásához híven az egyik népszerű youtuber fogta, és darabjaira szedte a nemrég megjelent csúcskategóriás mobiltelefont, a Samsung Galaxy S21-et.
Az Apple után a Google is új utakra léphetett, ugyanis egy sokkal biztonságosabb, felhasználóbarát környezetet szeretne kialakítani mobilos operációs rendszeréhez.
A Rockstar bejelentette, hogy 2020-ban újabb rekordokat döntöttek meg, ezúttal nem eladás terén, hanem aktív játékosbázis tekintetében.
A cupertinói techóriás állítólag egy 3 ezer dolláros ultramagas felbontású VR szemüvegen dolgozik, amellyel céljuk a piac fellendítése lehet.
Hosszú éveken keresztül kapott heves kritikákat a Tesla Model 3, legfőképpen a minősége miatt, ám mindezidáig ezeket a cég alapítója és vezetője, Elon Musk legalább olyan hevesen tagadta.
Az Apple vadonatúj ultraszéles kamerával láthatja el következő generációs készülékeit – a szenzorok f/1.8-as lencsével érkezhetnek.
A kínai gyártó egy egészen különleges koncepciót mutatott be hivatalos YouTube-csatornáján, amitől még a szakértők lélegzete is elállt.
A japán Jodobasi Camera nevű üzletláncban ideiglenesen feltöltötték a készleteket, arra azonban még ők sem számítottak, hogy ekkora tömeg jelenik majd meg a bejárat előtt.
A Samsung dominanciáját ingathatja meg a kínai gyártó legújabb készüléke, ami a jelenleg is elérhető Mate XS utódjaként pezsdítheti fel az okoskütyük piacát.