Putyin azért nem tart év végi beszédet, mert nem akar „unalmas” kérdésekre válaszolni
Az orosz politikai elemző szerint az államfő minden energiáját globális kérdésekre összpontosítja, így más „apróságokra” már nem tud időt szánni.
Korábban kiderült, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem tervezi megtartani a szokásos év végi beszédét, ami több mint egy évtizede az első alkalom lesz, hogy ezt kihagyja, így többen is találgatni kezdtek, mi lehet az oka.
Voltak, akik úgy vélték, ennek köze lehet az ukrajnai háborúhoz, mondván, a Kremlben nyugtalanság uralkodik a konfliktus során történt kudarcok miatt, míg egy orosz politikai elemző az államfő védelmére kelt, s megpróbált magyarázattal szolgálni.
Tatjana Sztanovaja úgy véli, Putyin egyszerűen nem akarja olyan apróságokra „pazarolni” az idejét, mint a sajtótájékoztatók, hiszen minden energiáját globális kérdésekre összpontosítja – számolt be a Sky News.
A politikai elemző mindemellett azt gondolja, Putyin egyelőre „nem látja értelmét”, hogy a hazai közönségével kommunikáljon, ugyanis ezt a feladatot a beosztottjaira is rábízhatja, s így marad energiája más dolgokkal foglalkozni.