Guardiola elismerte, küzdelmes időszak ez a Manchester City számára
Ez pedig kívülről is látszik, hiszen zsinórban a negyedik Premier League-meccsen szenvedtek vereséget.
Mint ismert, a City szerdán 1-0-ra kikapott az Aston Villától, miután egymás után három döntetlent játszott a Chelsea, a Liverpool és a Tottenham ellen. Ezzel pedig a regnáló bajnokok a tabella negyedik helyén állnak, 6 ponttal lemaradva a tabella élén álló Arsenal mögött.
A legutóbbi mérkőzés kapcsán Pep Guardiola úgy fogalmazott:
„A jobb csapat győzött. Az Aston Villa jobb volt nálunk. Nagyon nehéz volt, mert nagyon fizikálisak és sok mindent képesek irányítani. Az én kötelességem, az én munkám, hogy megtaláljam a módját a visszatérésnek, mert sok közös év alatt képesek voltunk megtalálni a módját annak, hogyan játsszuk a mérkőzéseket, néha jól játszottunk, néha nem, de mindig megtaláltuk a módját – most viszont küszködünk.”
A legutóbbi meccsen a City Rodri nélkül lépett pályára a Villa Parkban, miután a spanyolt egy mérkőzés erejéig eltiltották. Guardiola pedig érthető módon szomorodott el, hiszen csapata mind a négy hazai mérkőzését elveszítette ebben a szezonban, amikor a 27 éves játékos nem állt rendelkezésre, ám a vasárnapi, Luton Town elleni mérkőzésre már visszatérhet.
NE HAGYD KI
![Drámai módon nyert az MTK a Zalaegerszeg ellen](https://liner.hu/wp-content/uploads/2024/07/DKATT20240726008-768x512.jpg)
Az ESPN jelentése szerint a sajtónak nyilatkozva az edző is kitért Rodrira, megjegyezve, hogy fontos játékos a csapatban:
„Fontos, de ma Manuval és Johnnal (Stones) próbálkoztunk. Rodrival nem tudtunk nyerni a Liverpool vagy a Spurs ellen. A mai nap tanulsága egyszerű, a jobb csapat nyert. Jobbak voltak, és ezt el kell fogadnunk.”