Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Hamarabb érhet véget a világegyetem, mint eddig hittük?

Egy új tanulmány szerint – a korábbi kutatásokra rácáfolva – sokkal hamarabb kiürülhet a világegyetem.

A NASA számításai szerint egy hét alatt öt aszteroida is elrepül a Föld mellett

Egy már el is hagyta a bolygót, míg a másik négy a következő két napban érkezik meg.

Folyékony üveg a neve az új halmazállapotnak

Az üveg kétségkívül egyedi tulajdonságokkal rendelkező anyagnak mondható, a Konstanz Egyetem tudósai pedig bebizonyították, hogy folyékony állapotban egy teljesen új halmazállapotról beszélhetünk, ha a törékeny matéria cseppfolyós változatára gondolunk.

Áttörés a cukorbetegség kezelésében, nem kellett többé oltaniuk magukat a betegeknek

Áttörés a cukorbetegség kezelésében, nem kellett többé oltaniuk magukat a betegeknek

Milliók számára jelenthet megoldást, már embereken is tesztelték a kezelést.

A koronavírus ellenszere még várat magára, a maláriáét azonban már megtalálhatták

Dél-afrikai kutatók olyan kémiai anyagra bukkantak, melynek segítségével nemcsak hogy gyógyítani lehet a maláriát, hanem végleg el is lehet pusztítani a fertőzést okozó parazitát a fertőzés korai szakaszaiban.

Kvantumrészecskékkel mutációra kényszeríthető az emberi DNS

Nehéz emberi ésszel felfogni, milyen folyamatok zajlanak le a szubatomi részecskékben, melyek sokszor annyira aprók, hogy mindössze kvantumszinteken lehet őket érzékelni.

Váratlan tudományos áttörés a köszvény és a vesekő kezelésében

Váratlan tudományos áttörés a köszvény és a vesekő kezelésében

Egy igen fontos tudományos áttörés lehet a háttérben a köszvény és a vesekő kezelésében.

Sci-fi filmbe illő hőpajzzsal szerelték fel a SpaceX Starship rakétáját

Egy texasi fotósnak hála eszméletlen részletességű fényképeken csodálhatjuk meg a SpaceX Starship űrhajójának külső burkolatát.

Újra fellángolt a vita a mélytengeri bányászat beszüntetéséről

Újra fellángolt a vita a mélytengeri bányászat beszüntetéséről

Ezúttal négy nagy vállalat emelt szót a mélytengeri bányászatra kivetendő moratórium érdekében.

Tanácsadói könyörögtek Jeff Bezosnak, hogy ne másolja le Elon Musk projektjét

A Blue Origin alapítója állítólag saját kútfőből dolgozott álmai megalkotásán, ám ahogyan azt az Amazon esetében is megszokhattuk, inkább másolásra adta fejét.

Az amerikai hadsereg és haditengerészet sikeresen tesztelte három hiperszonikus fegyver prototípusát

Az amerikai hadsereg és haditengerészet sikeresen tesztelte három hiperszonikus fegyver prototípusát

Az amerikai hadsereg és haditengerészet sikeresen végrehajtotta három új hiperszonikus fegyverkomponens tesztjét – közölte a Pentagon. Az alkatrészeket egy 2022-ben üzembe helyezendő hiperszonikus rakétarendszerbe fogják beépíteni.

Szájon át szedhető inzulintablettával gyógyítható az 1-es típusú diabétesz

Szájon át szedhető inzulintablettával gyógyítható az 1-es típusú diabétesz

A Yale Egyetem kutatói kifejlesztettek egy vadonatúj, szájon át adagolható gyógyszert, amelynek segítségével enyhíteni tudtak az 1-es típusú cukorbeteg egerek tünetein.

Gyorsabb öregedést mutatott ki a járvány után tinédzserek agyában egy kutatás

Gyorsabb öregedést mutatott ki a járvány után tinédzserek agyában egy kutatás

A tanulmány emellett a résztvevők megromlott mentális egészségéről is beszámol, bár azt nem tudni egyelőre, hogy ennek köze van-e az agy korához.

Kiiktatta irányítóját egy MI-vezérelt drón az amerikai hadsereg szimulációja során

Szerencsére nem történt tényleges incidens, mivel csak egy virtuális gyakorlat történt.

Első kereskedelmi űrrepülésére készül a Virgin Galactic

A második kereskedelmi űrrepülésre augusztus elején fog sor kerülni, majd pedig várhatóan havonta indítanak járatokat.