Tanácsadói könyörögtek Jeff Bezosnak, hogy ne másolja le Elon Musk projektjét

MTI/AP/Tony Gutierrez
not image

Kulcsár Péter

2021. július 30. - 08:42

A Blue Origin alapítója állítólag saját kútfőből dolgozott álmai megalkotásán, ám ahogyan azt az Amazon esetében is megszokhattuk, inkább másolásra adta fejét.

Az Ars Technica magazin riportjából kiderült, hogy a Blue Origin úgynevezett Project Jarvis programját azért indította el Jeff Bezos, hogy koppintsa a rivális SpaceX Starship-projektjét, mellyel meg szerették volna reformálni az űrutazást.

Bennfentes iparági források elmondása szerint a vállalat személyzete és mérnökei kifejezetten azt kérték Bezostól, hogy még véletlenül se próbálja meg lemásolni a SpaceX-et, mert azzal ismét nevetség tárgyává válhat, így még idejekorán elvetették az előzetes terveket.

Ennek ellenére mégis sikerült alapvető részleteiben meríteni a SpaceX-től, a Blue Origin ugyanis a már évekkel elhalasztott New Glenn űrhajó prototípusában lecserélte az alumínium ötvözeteket rozsdaálló acélra – pontosan úgy, mint ahogyan azt Elon Muskék tették meg korábban.

Ha mindez nem lenne elég, a New Glennt úgy fogják kialakítani, hogy újrahasznosítható legyen, miközben a lehető legolcsóbb alkatrészekből kívánják létrehozni az egység felső részét, ami szintén a SpaceX célkitűzése volt.

Talán mondanunk sem kell, manapság divatban vannak az űrversenyben az újrahasznosítható rakéták, Bezos pedig minden bizonnyal árgus szemekkel követte, miként zajlanak Elon Muskék tesztrepülései, melyekből saját maga is felépíthette alapkoncepcióját.

Nem érheti ugyanakkor kritika Bezost, ugyanis a SpaceX-szel ellentétben nem az állandó teszteléseket és a potenciális robbanásokat helyezik előtérbe a Blue Originnél, helyette nyitott környezetben dolgoznak a mérnökök és a szerelők, így az innovációkat apró skálán ellenőrizhetik, mindenféle balesetveszély nélkül.