A július 1-ig megvásárolt jegyek árába még nem építik bele a különadót.
A koronavírus-járvány több gyenge pontra is rávilágított, ezért a kormány hallani szeretné az egészségügyi dolgozók véleményét, hogy azokat figyelembe véve javítani tudjanak a helyzeten.
Ismét nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma az országban, azonban halálesetről szerencsére ezúttal nem kell beszámolnunk.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hatalmas tömegbaleset történt a balatonfelvidéki I. Gella Kupa nevű kerékpárversenyen, a rajt utáni első körben, a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben.
Egyre erősebbek a szóbeszédek a londoni tőzsde elemzőinek körében, hogy megszabadulna a kelet-közép-európai vállalkozásaitól a Tesco brit áruházlánc, aminek kapcsán már a vevő kilétét is tudni vélik.
Óriási tömegbukás történt a közel 200 résztvevővel induló 1. Gella Kupa nevet viselő magyar kerékpárversenyen, rögtön a rajt után az első körben a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben.
A vasárnapi sajtótájékoztatója során hivatalosan is bejelentette Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a világ egyes országait a járványügyi helyzetük alapján három kategóriába fogják sorolni.
A koronavírus-járvány okán elrendelt korlátozások feloldása sok helyen is az esetszámok megemelkedését eredményezte.
Meglehetősen vegyes arcát mutatja a szombati időjárás, ugyanis a tikkasztó meleg és az erős UV-sugárzás mellett van, ahol erős szélre és zivatarra is készülniük kell az embereknek.
Két idős beteg életét vesztette a koronavírus-fertőzés következtében, míg a fertőzöttek száma hattal emelkedett az elmúlt nap folyamán.
Az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek jelentős százaléka külföldi kapcsolat révén kapta el a vírust, ezért nem kizárt, hogy hamarosan szigorítani fognak a jelenlegi korlátozásokon.