Különleges programban volt része Novák Katalinnak, és az előadásra látogatóknak, akik nagyon élvezhették az eseményt.
Orbán Viktor péntek reggeli bejelentéseit követően kiadták a részletes vírusadatokat, illetve az aktuális oltási statisztikákat a negyedik hullám csúcsán, de már az is lehet, hogy túl vagyunk azon.
A kamionban ruhák és egészségügyi termékek voltak.
Pintér Sándor belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság éves meghallgatásán közölte, hogy a koronavírus-járvány ellenére is törvényesen és demokratikusan fognak zajlani a választások.
Orbán Viktor péntek reggel tett pár fontosabb bejelentést, ami a nyugdíjasokat érinti a 13. havi nyugdíj kapcsán.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke péntek reggel a Kossuth Rádióban adott interjút, kitérve a jelenlegi járványhelyzetre is.
Habár ősszel némiképp növekedett a vásárlók száma, a koronavírus-járvány kezdete óta a korábbi bérletesek harmada döntött úgy, hogy inkább nem váltja meg bérletét.
Bajba kerülhet a rendszer, mivel nem marad elég óvópedagógus a kisgyermekek oktatására.
Nagyon súlyos vádakról van szó, amelyben már nyomoz a rendőrség, miután Zsiga Katalin őrmester mindent elmondott.
Ez is egy megoldás a nagybevásárlásra, de mi inkább nem ehhez a módszerhez folyamodnánk.
Mivel az egykori francia idegenlégiós nem volt hajlandó börtönbe vonulni, a TEK munkatársainak kellett bekísérniük.