A fiatal fiú napok óta nem került elő, és még csak életjelet sem adott magáról, ami miatt a rendőrség most a lakossághoz fordult segítségért.
Tragikus baleset történt Sajókápolnán, melynek következtében egy motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette; a 2517-es úton teljes útzár van érvényben.
Elmondása szerint az amerikai Louisiana államban lévő helyi magyar közösség egy tagja fedezte fel az elveszettnek hitt harangot egy ottani régiségkereskedésben.
A Kodolányi János Egyetem arra jutott, hogy nem vizsgálhatja Marosi Beatrix szakdolgozatát.
Szijjártó Péter kitért a terrorizmus és az illegális migrációs hullámok közötti összefüggésre is, kiemelve, hogy a merénylők könnyen meg tudnak bújni az ellenőrizetlenül érkező emberáradatban.
A polgármester és a helybeliek is örültek a döntésének, ugyanis régóta szerettek volna kihozni valamit az épületből, de eddig nem volt olyan ötletük, ami méltó lett volna a helyhez.
A szakértő szerint 3 ezer olyan praxis van az országban, amely saját pénzből gazdálkodik, és piaci áron kapja az energiát.
A polgármester elnézést kért a történtekért, majd kiemelte, az eset természetesen nem maradt következmények nélkül.
Dézsi Csaba András kijelentette, most arra kell törekedniük, hogy mindenkinek legyen elég fűtése és meleg vize, a mostani helyzetre pedig egy megoldandó feladatként tekint.
A szlovák belügyminiszter a rendőrök vezénylésével kapcsolatban hangsúlyozta: az illegális migrációra a külső schengeni határok védelme a megoldás, nem pedig a belső határok ellenőrzése.
Állítása szerint Európa mindennapi életének összeroppanása fájdalmas lesz, de talán megállítja majd a háborúpártiakat a nukleáris háborúvá válás útján.