Lehet rosszul, ám motiváltan játszani, meg lehet kedvtelenül. Az első esetében látni, ahogy együtt kúszik a pályán a csapat, akkor is, ha nem megy neki, a szövetségi kapitány meg felrobban a kispad előtt mászkálva. A második esetében ötlettelenség, frusztráltság, kongó lelátók, tanácstalan szakvezetők a jellemzők.

Mindkettőre volt példa bőven a hazai labdarúgásban. Valamiért mindig a 2001-es román-magyar ugrik be. Ültem egy kicsi szobában, egy kicsi tévé előtt, és szinte el akartam bújni a világ elől, amikor Faragó Richárd az első gól után felkiáltott, hogy „Nem hiszem el!” – és akkor még nem tudtam, hogy ennél rosszabb is lesz. Soron kívül Ösztöndíjjal jutott be a Harvardra egy budapesti gimnázium tanulója

Mert ott voltak a folyton kudarccal végződő selejtezősorozatok, a 2006-os, Málta elleni idegenbeli vereség – ami mind a mai napig sokkélményként él bennem. Az érkező-lemondó kapitányok az üres nyilatkozataikkal, úgy, hogy közben voltak klasszis játékosok a válogatottban. Csak valahogy mégsem ment, kohézió híján nem állt össze semmi.

Ráadásul számolatlanul öntötték a pénzt a fociba, ami így különösen frusztráló volt, mert rendben, hogy összejött a 2016-os EB, de aki ennyi kudarcot látott a pályán, mint a magyar drukkerek az elmúlt évtizedekben, az nehezen tanul meg újra bízni, és kicsit mindig fél a kudarctól, hogy megint jön egy Andorra, aztán lenulláz mindent.

NE HAGYD KI

Sport

Kikapott a PSG a Dortmundtól a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén

Bernd Storck-kal ugyan valami elindult, de még mindig bukdácsolt az összkép – ki ne emlékezne Dzsudzsák Balázs kisírt szemeire. Ám Marco Rossi esetében már sokkal stabilabbnak tűnik a helyzet, és persze nem kell mindig azt várni, hogy idegenben megcsapják egy négyessel a magyarok az angolokat, és lesznek még Albánia elleni meccsek, amiken elúszhat a vb – amit lassan 40 éve hajszolnak a mieink -, abban viszont már lehet bízni, hogy az akarat és az összhang ott van.

És ez nem csupán a válogatott, de a szurkolók számára is fontos. Ezért telt meg kedd este Litvánia ellen a Puskás Aréna, ezért volt dühös Szoboszlai Dominik, amikor a portugál bíró a 95. percben nem engedte végig a ziccert 2-0-nál, hanem lefújta a meccset.

És ezért is lehet bízni abban is, hogy az Európa-bajnoki részvétel nem egyszeri és kétszeri csoda lesz, és hogy a következő években valahogy az a nagy mumus VB-kijutás is összejön valahogy, mert az a Jugoszlávia elleni pótselejtezős katasztrófa még mindig javításra vár.

Mindenesetre jó látni, ahogy a magyar drukkerek újra elkezdtek bizalmat növeszteni, hogy a gyerekeknek a lelátókon nem csalódottan kell ücsörögniük, hogy ők már nem rezzennek össze a régi meccsek rémképei miatt egy-egy vendéghelyzetnél, hogy Litvánia is képes fociőrületet kiváltani, hogy nem csak pénznyelő, hanem példa is lehet a magyar foci, főleg a fiatalok számára.

(A szerző véleménye nem feltétlen tükrözi a Liner.hu szerkesztőségének az álláspontját.)