Az orosz állami média ismételten apokalipszisre, illetve Washington és London atomrakétával való támadására figyelmeztet.
A mariupoli városi tanács arról számolt be, hogy az orosz erők ostrom alá vettek egy színházat, ahová civilek menekültek a csapások elől.
Joe Biden amerikai elnök nem válogatott a jelzők között, háborús bűnösnek nevezte Oroszország első emberét, Vlagyimir Putyint.-
Az amerikai elnök újabb segélycsomagot jelentett be, melyet Ukrajnának szán a háborúban.
Az ukrán elnök az amerikai kongresszushoz intézett beszédében több utalást is tett az amerikai történelemre, főként a legbrutálisabb veszteségeikre, ezzel próbálva érzékeltetni Ukrajna aktuális helyzetét.
Az orosz kommunikáció az elmúlt napok során többször megemlítette, hogy az ukrán hadsereg súlyos támadást hajtott végre Donyeck ellen.
Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere fontos nyilatkozatot tett az orosz célokra vonatkozóan, amelyek a demilitarizálásról szólnak.
A Financial Times jelentése szerint a két fél sikeresen kidolgozott egy ideiglenes béketervet, melybe beletartozik a tűzszünet, valamint az oroszok kivonulása is Ukrajnából.
Putyin szerdán kijelentette, szerinte valódi volt a fenyegetés, hogy Ukrajna atomfegyverekhez akar jutni.
Az orosz elnök azután szólalt meg, hogy Zelenszkij az amerikai kongresszusban beszélt.
Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy Oroszország ugyan kész megvitatni Ukrajna semleges státuszát, Moszkva továbbra is kitart a katonai műveletei mellett.