Ismételten figyelmetlenség miatt vesztette életét egy kisgyermek az Egyesült Államokban.
Egy magas rangú észak-koreai védelmi minisztériumi tisztviselő szerint Washington célja mindössze az, hogy „bemocskolja” az ország megítélését.
A Pfizer partnerének negyedéves jelentése komoly visszaesést mutatott, ugyanakkor a jövőbeli kilátások valamivel pozitívabbak.
Nemrégiben a Sotheby’s aukciósháznál kelt el, mégpedig 286 250 fontért (körülbelül 131,4 millió forintért).
Egy közelgő trópusi vihar miatt volt szükség arra, hogy szükségállapotot hidessenek.
Várhatóan november közepe lesz az a dátum, amikor Donald Trump bejelenti, hogy elindul a 2024-es elnökválasztáson, és vissza akarja szerezni az elnöki széket.
Joe Biden annyira a beszédre koncentrált, hogy nem nézett a lába elé, így majdnem leesett a színpadról.
A közleményben határozottan tagadták, hogy a dandárparancsnokok „alkalmatlanok” lennének a feladatuk végrehajtására, valamint a veszteségek kapcsán is helyesbítettek.
Az al-Shabaab néven ismert szélsőséges iszlamista csoport fegyveresei pár napon belül már a második támadást hajtották végre egy katonai bázis ellen Szomáliában.
Miután a néhai diktátor unokája arra panaszkodott, hogy a Twitteren felfüggesztették több szélsőjobboldali politikus fiókját, Elon Musk ígéretet tett arra, hogy kivizsgálja, vajon miért akarták eltávolítani az érintetteket a platformról.
Elsősorban újakat terveznek beszerezni, de a jó állapotban lévő, felújított fegyverek kapcsán is érdekeltek, amennyiben biztonsággal lehet őket használni.