Négy férfi családját látogatják meg az orosz nyomozók.
Egyre szövevényesebb az ügy.
Az öngyilkosságok száma egy évtized alatt csaknem 14 százalékkal csökkent az EU-ban, ám hazánk az öngyilkossági rátát tekintve még így is a második helyen áll a kontinensen, ami igazán aggasztó.
Elmondása szerint ez élete álma, ezáltal soha nem fogja feladni, bármennyiszer akarják is megállítani.
Ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó támadás, mióta kirobbant a szudáni konfliktus.
A hatóságok megkongatták a vészharangot, miután Antwerpenbe rekordmennyiségű kábítószer áramlik.
Az Extinction Rebellion közleménye szerint addig fogják folytatni a hasonló megmozdulásokat, amíg a céljukat el nem érik.
Még szombatra is be volt tervezve a gép, de a Budapest Airport honlapján már nem volt elérhető a járat, vagyis mindössze három repülés után megszüntették.
A marrákesi véradó központ szombati tájékoztatása szerint minden csepp vérre szükségük van.
Dickey kimentése nemzetközi mentőakció keretében folyik.
Ha minden jól alakul, leghamarabb keddre már a felszínen lesz a beteg amerikai barlangász.