Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és gazdasági tárcavezető kijelentette, inkább vállalják Oroszország fizetési feltételeit, minthogy ártsanak a saját gazdaságuknak.
Egy új tanulmány szerint igaz az, hogy az egészségügyi maszkok tényleg hatékonyak a koronavírus ellen, és képesek lassítani a járvány terjedését.
A koronavírus-járvány tömeges megbetegedési szakasza New Yorkot sújtja az egyik legdurvábban, nem csak az Egyesült Államokban, hanem a világ körül is.
A koronavírus-járvány következtében nem csak közegészségügyi krízishelyzettel néz szembe a világ, hanem egy potenciálisan rendkívül mély világgazdasági válsággal is, aminek már látszanak az első jelei: visszaesett a vásárlóerő, növekszik a munkanélküliség, több cég is a csőd szélére került.
A koronavírus-járvány az európai országok közül Spanyolországot érintette az egyik legsúlyosabban, sokáig a vírus egyik gócpontjának számított.
A koronavírus-járvány eddig Németországban nem öltött olyan extrém mértéket, mint jó néhány másik európai országban, viszont ez nem jelenti azt, hogy az ország immunis a betegségre.
A koronavírus-járvány számadatait naprakészen nyilvántartó Johns Hopkins Egyetem adatai szerint, a COVID-19-cel kapcsolatos halálos áldozatok száma 1904-el emelkedett az Egyesült Államokban, az elmúlt 24 órában, így már 16 672 ember hunyt el a járvány következtében.
Azt, hogy mikor ér véget a koronavírus járvány, rendkívül nehéz megjósolni, ugyanis habár néhány helyen az látszik, hogy a kijárási korlátozások, és az ország teljes leállítása némileg lassította a vírus terjedését, és laposított a járvány görbéjét, még messze vagyunk attól, hogy kijelentsük a járvány végét.
A The Lancet nevű orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerint elképzelhető, hogyha az országok enyhítenek a koronavírus következtében meghozott korlátozó intézkedéseken, akkor elindulhat a járványnak egy második, hasonlóan súlyos hulláma.
A koronavírus-pandémia bölcsőjének számító kínai Vuhan városában eluralkodott a hétvégén az ünnepi hangulat, miután hosszú hónapok után feloldották a lezárásokat.
A világszerte tomboló koronavírus járvány az öreg kontinenst is súlyosan letarolta, sokáig Európa volt a megbetegedések első számú gócpontja.