A tisztviselő szerint ahelyett, hogy belül oldanák meg a problémákat, inkább arra költik a pénzt, hogy 2 millió dolláros csapásokat mérjenek a célpontokra.
Jelentős mennyiségű eső esett a napokban Spanyolország déli részén, az extrém időjárás súlyos árvizeket okozott.
Megtalálták csütörtökön Habarovszk közelében annak az An-26-os repülőgépnek a roncsait, amely előző nap eltűnt a radarernyőkről.
Az unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállam környezetvédelmi ügyben kér jogorvoslatot egy másik, ráadásul szomszédos tagállam ellen.
Szó szerint gáz van a brit földgázárakkal, a helyzetet orvosolandó válságtanácsot is összehívott a brit energiaágazat a cégvezetőkkel.
Marcelo Queiroga brazil egészségügyi miniszter koronavírus tesztje pozitív lett a New York-i ENSZ-közgyűlésen, lehet, hogy több nagyhatalom vezetőjét is megfertőzte.
A személyzet hiába próbált rajta segíteni, nem nyerte vissza eszméletét.
A cseh közszolgálati televízió beszámolója szerint immáron harmadszor javasolnak vádemelést Andrej Babis cseh kormányfővel szemben a Gólyafészek-ügyben.
Számtalan járművet sorakoztattak fel az Egyesült Államok és Mexikó határaként szolgáló Rio Grande folyó texasi partján, hogy megakadályozzák az illegális bevándorlók az országba való bejutását.
Az állami és magánszektorban dolgozók oltási igazolás nélkül nem veszítik el munkahelyüket, de bérüket felfüggesztik október 15-től az olasz kormány törvényerejű rendelkezése szerint, melyet Sergio Mattarella államfő szerdán írt alá.
Arról egyelőre nincs információ, hogy mi történt a gépen tartózkodott hat emberrel, de a szerencsétlenség körülményeit már vizsgálják.