Dollár
390,02 Ft
Euró
398,94 Ft
Font
471,59 Ft
Bitcoin
23,064 $

Vakcinamennyiségek Magyarországon: a Pfizer és a Sinopharm vakcinájából érkezett eddig a legtöbb

Az újonnan érkezett Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinákat tartalmazó dobozok Nyíregyházán, a Jósa András Oktatókórház Központi Laboratóriumának fagyasztójában 2021. március 9-én. MTI/Balázs Attila
not image

Takács Petra

2021. március 19. - 01:41

Szerdán újabb vakcinamennyiségek érkeztek hazánkba, a kormányzati honlap tájékoztatása szerint szerdán 100 ezer adag kínai, kedden pedig 120 510 adag Pfizer vakcina érkezett Magyarországra.

Mindkét oltóanyagot a regisztrált idősek oltására fogják elsősorban használni. A Pfizert már kiszállították a kórházi oltópontokra, és a megszokott rend szerint a háziorvosok szervezik rá az időseket. A most érkezett kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására használják majd.

Soron kívül A Sziget is bekeményített: ilyen árak várják a fesztiválozókat

Magyarország már 5 oltóanyaggal rendelkezik – írták, hangsúlyozva: ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás. A beoltottak száma több mint 1,3 millió és Magyarország ezzel immár a második helyen van az átoltottságban az uniós ranglistán. Megjegyezték azt is, hogy az AstraZeneca vakcinából az ígértnél jóval kevesebb érkezhet a következő hetekben, ez pedig lassítja az oltás ütemét.

Azt írták: “a baloldal hazugságaival ellentétben nem áll több millió adag vakcina raktárakban, az eddig Magyarországra érkezett oltóanyagok nagy részét már beoltották első és második oltásokra, minden az országba érkező vakcinát rövid időn belül kiszállítanak az oltópontokra és a háziorvosokhoz”.

Az a vakcina, amely már az országban van, de éppen még nincs beoltva, az vagy második körös oltásra biztonsági tartalék, vagy éppen kiszállítás alatt van vagy hatósági vizsgálat alatt áll és annak befejezésig nem engedélyezett az oltásra – tették hozzá.

A magyar kormány a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növelte. Így Magyarország már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyag várható uniós beszerzésből, ennek eddig a 7 százaléka érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca).

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) már jelentette, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban a Johnson & Johnson oltóanyagát is, de ennek a szállítása még nem kezdődött el. A Janssen vakcinából 4,36 millió adagot vár Magyarország, amely ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé, mert ez az első olyan vakcina, amely egydózisú.

Kitértek arra is, hogy az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban.

A kínai vakcinából a szerdai a harmadik szállítmány, az első több mint félmillió adagos szállítmányt a háziorvosok gyakorlatilag mostanra felhasználták a regisztrált idősek beoltására, a második 450 ezer adagos szállítmányt jövő héten kezdik felhasználni a már beoltott idősek második körös oltására. A most érkezett kínai vakcinával a szükséges hatósági vizsgálat után lehet majd oltani, szintén a regisztrált idősek első és második körös oltására.

Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, a legutóbb érkezett 180 ezer adag első dózisú vakcina alkalmazását a Nemzeti Népegészségügyi Központ(NNK) hétfőn engedélyezte, és a következő napokban szállítják ki a kórházi oltópontokra.

“A járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, egyre nő a betegek száma, ezért az oltási stratégia is változott” – fogalmaztak, hozzátéve: az a cél, hogy minél többen minél előbb kapják meg az első oltást. Ennek érdekében a beérkező vakcina-szállítmányokat teljes mértékben bekapcsolják az oltásokba és változott egyes vakcinák alkalmazása is.

Az operatív törzs kifejezetten azt kérte a háziorvosoktól, hogy a még be nem oltott regisztrált időseket oltsák ezzel a vakcinával is, hogy az idősek minél előbb védettek legyenek – hangsúlyozták a kormányzati oldalon.

ads

Van egy sztorid?

Szemtanúja voltál valaminek, vagy épp van egy olyan történeted, melyet szívesen megosztanál másokkal?

Küldd el nekünk, és amennyiben érdekesnek találjuk, úgy közzétesszük azt oldalunkon.