Nemcsak Pápai Joci sírt, hanem a közönség is, annyira megható volt a fiatal énekes produkciója és története, nem is lehetett kérdés, hogy tovább kell jutnia.
Palik László nagyon rossz hírrel kezdte az estét, miután kiderült, hogy egy újabb bajnoknak kell párbaj nélkül távoznia.
Személyesen Palik László jelentette be a sokkoló hírt, ami csak részben lehet az, hiszen valamilyen szinten már számíthattunk rá.
Noha Dani csak nemrég érkezett meg Dominikára, hamar főszereplővé vált ebben a vitában, aminek még lehet folytatása.
Iza felhozott egy újabb példát, amikor András nem figyelt kellőképpen a két sérült társára, ami nagyon nem tetszett Izának.
Iza finoman szólva sem volt elégedett András hozzáállásával, azzal ahogy a dühét kezelte, vagyis nemigazán kezelte.
Rosszra fordult a viszony Dani és András között, ráadásul a lehető legrosszabb pillanatban, mivel már a célegyenesben tartanak.
Nem úgy kezdődött a nap a LifeTV életében pénteken, mint általában, miután tűzoltók jelentek meg a székházban.
Érdekes volt Hajdú Péter reakciója, amikor Tóth Andi elárulta, hogy az életében eddig csak két pasival létesített szexuális kapcsolatot.
Még az is benne van a pakliban, hogy mindkét bajnok számára véget ér az Exatlon Hungary harmadik évada, párbaj nélkül.
A TV2 is folyamatosan erősít, most például a Ninja Warrior új évadát jelentették be, nem is akármilyen nevekkel.