Eljött a pillanat, amikor a TOP-3 mezőnyéből is távoznia kellett valakinek A Konyhafőnök döntője előtt.
Nem kevesen vannak, akik a legkisebb mértékben sem tudják elképzelni Bogit Árpa Attila mellett, a lány mégis ott van a döntőben.
Timi is követte őt, és könnyen lehet, hogy ez győzte meg A Nagy Ő-t, mert máskülönben, talán nem kap rózsát a lány, hiszen a színésznek fontosak a spontán dolgok.
Rácz Jenő kiszúrta, hogy mit csinált Sárközi Ákos, a reakció sem maradhatott el.
Sokáig nem maradhattak nyugodtak a sztárok, akik már a középdöntőben érezhetik magukat, ugyanis még keményebb feladatok következnek.
Mimi nem tudta meggyőzni Árpa Attilát, nem sokkal a döntő előtt távozott A Nagy Ő-ből, melynek ideje alatt sokat tanult magáról.
Mindig érdekes hallani Rácz Jenő és Sárközi Ákos véleményét az adott ételről, ahogyan természetesen Fördős Zéét is.
Rácz Jenő megkérdezte Pirner Almát, hogy ez a huncut nézés miatta van-e, amire gyorsan meg is kapta a választ.
Két hosszabb kapcsolatról van szó, és Bogi édesanyja nem gondolta, hogy bármelyik is véget érhet, mégis így lett.
Hevesi Kriszta nagyon fontos üzenetet fogalmazott meg azt követően, hogy kiesett a Farm VIP 3 legutóbbi párbaján.
Szorcsik Vikinél hamar elszakadt a cérna, nem tűrte, ahogyan a csapattársa beszél vele, nagyon keményen leteremtette.