A tengeri mikroműanyag-szennyezés évről évre súlyosabb problémákat okoz, a helyzet követése pedig nehéz feladat a környezetvédők számára, egy új módszerrel azonban könnyebbé válhat az ellenőrzés.
Mikroműanyag-részecskék akkor keletkeznek, amikor a kidobott műanyaghulladék apró darabjaira bomlik, majd a természetes erózió hatására még kisebb szemcsékké alakul, így végül homokszerű méretekké zsugorodik.
A legnagyobb problémát az okozza, hogy a mikroműanyagok olyannyira parányiak, hogy az óceánokban és tengerekben élő létformák képtelenek őket szelektálni, így a vízzel vagy tápanyaggal együtt elfogyasztják őket, ezáltal gyakorlatilag megmérgezik magukat, emésztőrendszerükön ugyanis gyakran fennakadnak a részecskék, melynek következtében elpusztulhatnak.
A Clavelina robusta nevű tengeri tömlők olyan hólyagocskákkal rendelkeznek, amelyek fel tudják fogni a polisztirén nanorészecskéket, sőt kémiai úton le is bontják őket, a végtermékeket pedig később biztonságosan el lehet távolítani – derült ki a NIST tudósításából.
Mindezek következtében a zsákállat szövetei teljesen szétestnek, a mikroműanyagok és az egyéb szerves anyagok azonban fennmaradnak, így szeparálni lehet a szennyeződéseket az egyéb összetevőktől.
NE HAGYD KI
A tudósok ezeket a műanyag részecskéket saját tervezésű chipekbe helyezték, amiket összefogtak és összesűrűsítettek, ezáltal sokkal egyszerűbben detektálták őket, hovatovább a mennyiségbeli meghatározásuk is könnyebbé vált – számszerűsítve is pontos adatokkal szolgált a lapkás megoldás.
Fontos megjegyezni, hogy az eljárás kizárólag polisztirénnel működik, ezért kérdéses, hogy más műanyaggal hogyan alakulhatnak a folyamatok, ám nyomkövetésre az a módszer is ideiglenesen tökéletes lehet.