Ez akár sokba is kerülhetett volna a Barcelonának, végül azonban simán hozták a mérkőzést az Atletico Madrid ellen, amihez Ter Stegen is hozzájárult a parádés védéseivel.
Az edző korábban már bocsánatot kért a Spanyol Szuperkupa döntőjében elszenvedett megsemmisítő vereségért, most azonban ismét a szurkolókhoz szólt.
A Manchester City edzője óva intette a Barcelona elnökségét az elhamarkodott döntésektől.
Nagyon úgy fest, hogy Xavi előbb-utóbb elveszítheti az állását, akinek a helyére van pár pályázó, köztük a Real Madrid korábbi csillagával.
Xavi masszív önkritikával állt a kamerák elé a Spanyol Szuperkupa döntőjében elszenvedett megsemmisítő vereség után.
Xavi nem kertelt, egyenesen kijelentette, a Barca nem a legjobb arcát mutatta a mindent eldöntő mérkőzésen, ám ígéretet tett arra, hogy "visszatérnek".
A hírek már arról szóltak, hogy Xavi állása is veszélybe kerülhet a Barcelona gyenge formája és a legutóbbi kupavereség után.
A szezon eddig elég felemásan alakult a katalánok számára, vasárnap viszont jön az év első fináléja.
Xavi nem kis dologra vállalkozott csapatával.
Nem lehetett azt mondani, hogy a Barcelona átgázolt volna a negyedosztályú ellenfelén a spanyol kupában.
Lamine Yamal nem léphet pályára a katalánok vasárnap esti kupameccsén.