A probléma kedd reggel óta tart.
A Telekom után a Vodafone is reagált, és bejelentette, hogy időközben a szakemberek javították a hibát.
Valószínűleg a háttérben már gőzerővel dolgoznak a szakemberek a probléma elhárításán, melynek részletei egyelőre nem ismertek.
A Vodafone gigabites internetét újabb településeken teszik elérhetővé.
Ez elsősorban azoknak lehet hasznos, akiknek csak egy-egy hónapban van szükségük nagy mennyiségű belföldi forgalomra.
A díjmentes roaming visszamenőleg is érvényes mindkét szolgáltatónál, azonban a kezdési dátum eltérő.
Akár 30 forint is lehet a jövőben egy perc beszélgetés és 1 db SMS elküldése a feltöltőkártyás ügyfeleknél, ám van rá mód, hogy továbbra is a korábbi percdíjak legyenek érvényben.
A TV2 Csoport egyre több platformon teszi elérhetővé az extra szolgáltatást.
A szolgáltató figyelmeztetett, csalók próbálnak érzékeny adatokat lopni a Vodafone nevében.
Ugyanis a legújabb kasszasikert már a Vodafone Filmtárból is ki lehet kölcsönözni.
Június elsejétől ezek a változások lépnek életbe.