Hiába szóltak az első pletykák egy 150 millió eurós vételi ajánlatról, a Real Madrid egyelőre nem hajlandó lemondani tehetséges brazil csatáráról.
A brazil válogatott világsztár augusztus vége óta nem játszott, de most megerősítésre került, hogy készen áll a nagy meccsre.
A lesérült játékos ugyanis a vártnál hosszabb időre eshet ki.
Carlo Ancelotti is csak reménykedni tud abban, hogy nem súlyos Vinicius Junior sérülése, akinek a kiesése sokba kerülhet.
V. Junior már az első 15 perc után elhagyta a pályát sérülés miatt, ami igencsak aggasztó lehet a Real Madrid számára.
Az AC Milan volt a Real Madrid legutóbbi ellenfele, akik egy kifejezetten élvezetes és látványos mérkőzést játszottak.
Vinicius Junior rasszista bántalmazása miatt eddig hét embert ítéltek el, akik többek között pénzbüntetést kaptak.
A Real Madrid támadója, Vinícius Junior interneten keresztül fog tanúskodni annak a három embernek a tárgyalásán, akiket az ellene a Valencia elleni múlt vasárnapi mérkőzésen történt rasszista támadásokkal gyanúsítanak.
Javier Tebas, a LaLiga elnöke magyarázkodásra kényszerült, miután közzétett egy tweetet Vinicius Juniorról.
A Real Madrid játékosát még a Valencia ellen állították ki, most azonban kiderült, mégsem kap felfüggesztést a rasszista támadásokat követően.
A Vinicius elleni legutóbbi rasszista megnyilvánulások kapcsán hét embert letartóztattak, a Real Madrid pedig feljelentést tett gyűlölet-bűncselekmény miatt.