Elmondása szerint az a vágya, hogy valami nagyon mást építsen fel, aminek a sporthoz van köze.
Két éven át a koronavírus volt a vezető halálok az Egyesült Királyságban, 2022-ben azonban a demencia és az Alzheimer-kór volt.
Megjelenik a görgethető adatkeret, míg a RED díjcsomagoknál a családon belül megosztható adatkeret érkezik.
Úgy véli, a szabályozásra szükség van, ám az előírások önmagukban nem elegendők, a biztonságos közlekedéshez a megfelelő infrastruktúrát is ki kell építeni.
Illetve fontos, hogy a díjak mellett a felhasználói kedvezmények (pl. hűségkedvezmények, e-Pack) is nőnek majd.
Karbantartás miatt ezen a hétvégén több szakaszon is változni fog a menetrend.
A tervek szerint 2023. júniusától már az új jogállás, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony lenne érvényben, ám a PSZ szerint ez hátrányosan érinti majd a tanárokat.
Április 11-17. között jelenik meg a frissített alkalmazás, május elsején pedig elindul az új brand kampánya, de egy új, havi előfizetéses rendszert is bevezetnek.
A vállalat elmondása szerint ez a változtatás szükséges ahhoz, hogy fenntartható módon reklámozhassák a termékeiket, de más céljuk is van.
Eszerint a 25 km/órás végsebességű rollerek kerékpárnak minősülnének, az ennél gyorsabbak pedig segédmotoros kerékpárnak.
Ennek célja, hogy a vállalkozásoknak több esélye legyen potenciális érdeklődőkre szert tenni, de egy másik funkciót is tesztelnek.