Magdalena Andersson svéd szociáldemokrata miniszterelnök úgy döntött, csütörtökön beadja a lemondását, ezzel elismerve a vereségét.
Nem biztos, hogy a választók többsége a kormány számlájára írja majd a pénzromlást, hiszen egy nemzetközi negatív trendről van szó.
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő legújabb Kormányinfó Plusz videójában fontos kérdést tisztázott.
Több mint 60 évet utazunk vissza az időben, Irwin F. Gellman új könyvében keres magyarázatot a történtekre.
Hollik István pár hónapja még biztos volt benne, hogy Márki-Zay Péter nem tartozik Gyurcsány emberei közé, mostanra azonban a jelek szerint meggondolta magát.
A jelenlegi elnökről is elmondta véleményét.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke, Nagy Attila közölte, nem lesznek kígyózó sorok, és az informatikai rendszerben sem lesznek működési problémák.
A legújabb közvélemény-kutatásból kiderült, 70 százalék feletti részvétel mellett 50 százalékkal toronymagasan megnyerné az országgyűlési választásokat a kormánypárt.
Az afgán kormány úgy gondolja, nincs szükségük a választási bizottságra.
Nem éppen sikerült jól egy választási győzelem megünneplése, ugyanis az örömittas lövöldözésben sikerült megölni az ünnepeltet.
A Publicus Intézet legújabb felméréséből kiderült, az emberek úgy gondolják, a Fidesz állhat az üzletember politikai ambíciói mögött.