A rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben.
Vitézy Dávid másképpen értelmezte Karácsony Gergely csütörtöki sajtótájékoztatóját, erről egy bejegyzésben osztotta meg meglátásait.
A főpolgármester péntek délután 6 órára közös demonstrációra invitálta támogatóit.
Karácsony Gergely mindamellett, hogy állítólagosnak nevezte Vitézy Dávid bizonyítékait, súlyos vádakat fogalmazott meg.
Ugyan több ponton sem ért egyet Vitézy Dáviddal Gulyás Gergely Budapestet illetően, abban biztos, hogy csak jobb lehet Karácsony Gergelynél.
Magyar Péter sokat nem várt a beszólással, ismét odaszólt Gulyás Gergely miniszternek, ezúttal a Kormányinfón elhangzottak miatt.
A magyar miniszterelnök nem tervez személyi változtatásokat a választásokat követően, és Csák János ettől függetlenül mondott le.
Gulyás Gergely miniszter egyértelművé tette, a KDNP nem fog egy frakcióban ülni Magyar Péter pártjával, a Tisza Párttal az Európai Parlamentben.
A XII. kerület frissen megválasztott polgármestere elmondta: annak ellenére, hogy milliókat költöttek a lejáratására, minden kerületinek a polgármestere akar lenni.
Újabb rekordokat dönt meg Magyar Pétet ATV-s kisétálása, és már az első helyen áll a felkapott videók között.
Medgyessy Péter teljesen egyértelműen és nyíltan fogalmazott Gyurcsány Ferencről, aki egyre inkább ártó hatással van a DK-ra a személye miatt.