Tóth Vera is szerepet vállalt abban, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor között ne mérgesedjen el a viszony, a válás kapcsán is.
Tóth Gabi elárulta, miért van jelenleg a gyermeke a testvérénél, Tóth Veránál, akik vidéken élik az életüket.
Tóth Gabi és Tóth Vera nagyon jó testvérek, támogatják egymást, és természetesen a köszöntés sem maradhatott el.
Tóth Gabi és Tóth Vera ismét közösen léptek fel Palkonyán, ahol láthatóan nagyon jól érezték magukat a vendégek.
Tóth Gabi sok minden miatt hálás Istennek, elsősorban a családja, a szerettei miatt, akik a legfontosabbak.
Tóth Vera és Tóth Gabi arckifejezése a hétvége egyik leghumorosabb jelenetét hozta össze, köszönhetően annak, hogy Krausz Gábor a videót indította el, és nem fotózott.
Nyilván sajnálta, hogy a versenyzője nem jutott be a döntőbe, ugyanakkor szerinte az énekesnő sokkal többet nyert, mint 10 millió forint.
Mindig meg lehet lepni valamivel Tóth Verát a konyhapult mögött, és ez az elődöntőben sem volt másképp.
Tóth Vera édesanyjával közösen főzhetett a Konyhafőnök elődöntőjében, de nem volt meg közöttük a tökéletes összhang.
Németh Kristóf ismét csak egy hajszálra volt a kieséstől, míg Tóth Vera számára a nagy finálé előtt ért véget a verseny, amit természetesen sajnál, ugyanakkor rendkívül hálás is a kalandért.
A döntő előtti utolsó két feladat Tóth Verának sikerült a legrosszabbul, így ő végül harmadikként zárta a versengést.