Tavaly októberben közel 200 oszlásnak indult holttestet fedeztek fel egy bogaraktól hemzsegő létesítményben. A törvényhozók most rendkívül szigorú szabályozásokat terveznek.
Ez egy újabb lépés a magyar emberek egészségének és a környezet védelmének érdekében.
A munka és a családi élet közötti összhang növelése miatt módosítanák a gyermekesek szabadságolására vonatkozó törvényt.
Úgy tűnik, a kormány egy új ponttal egészítené ki a kormány a szakképzési és a köznevelési törvényt.
A cél az lenne, hogy az éjszakai, sokszor halálos kimenetelű diszkóbalesetek száma radikálisan csökkenjen, ám nem mindenki ért egyet a törvénytervezettel.
Az ugandai elnökre nemzetközi nyomást gyakoroltak az ügyben, ám ő ennek ellenére is aláírta a világ egyik legkeményebb LMBTQ-ellenes törvényét.
Az Egyesült Királyságban javaslatot tettek a "fokozatos vezetői engedély" rendszer bevezetésére, melynek értelmében a 25 év alatti friss jogsisok mellett nem lehetnének tinédzser utasok.
A montanai törvényhozók pénteken elfogadták azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében megtiltják a mobilalkalmazások áruházainak, hogy a TikTokot letöltésre kínálják a montanai felhasználóknak.
Ez alapján az 50 ezres Egerben a jelenleg minimálisan előírt kettőről egyre csökkenhet a működő posták száma, míg Budapesten alig 55 posta maradhat.
Legutóbb több filmet is levetítettek Oroszországban a tulajdonosok engedélye nélkül, mint például a Batmant, a Fekete Párduc 2-t és az Avatar: A víz útját is.
Egy Semjén Zsolt által benyújtott törvénymódosítási javaslat alapján módosulhat a szülői szabadságra kijelölt napok és az apanapok száma.