Mindezt az NTSB erősítette meg, hozzátéve, hogy a szervezet szintén részt vesz a nyomozásban, de a kanadai közlekedésbiztonsági tanács is erről tett bejelentést korábban.
A két ország katonai kapcsolatai jelentősen erősödtek, márciusban ötszáz francia katona is érkezett Romániába.
Az Alrosa nem sokkal a Szovjetunió felbomlása előtt készült, és a birodalom széthullása után az egyetlen működőképes fekete-tengeri tengeralattjárója maradt az Orosz Föderációnak.
Ismét szintet lépett az orosz hadászat az Ukrajna elleni háború keretében, elővette ugyanis a Kreml a tengeralattjáróit.
A jelentések szerint közel 20 orosz haditengerészeti hajó, valamint számos tengeralattjáró tartózkodik a fekete-tengeri műveleti övezetben.
Nem sokkal az orosz jelentések után az amerikai reakció is befutott, miután Oroszország szerint az USA egyik tengeralattjárója orosz felségvizekre tévedt.
A brit védelmi minisztérium is megerősítette, hogy összeütközött egy brit hadihajó, valamint egy orosz vadász-gyilkos tengeralattjáró.
Az amerikai haditengerészet szerint megelőzhető lehetett volna a USS Connecticut balesete.
A Super Sub 60 kW-os meghajtóegységének köszönhetően 300 méteres mélységben is úgy siklik a vízben, mintha alapvetően oda született volna.
Nem sokkal azután, hogy dél-koreai és japán oldalról bejelentették, Észak-Korea újabb rakétatesztet hajtott végre a térségben, hivatalos reakció született az északiak részéről.
Az amerikai haditengerészet közleménye szerint a Dél-kínai-tengeren cirkáló USS Connecticut atomtengeralattjáró súlyos károkat szenvedett, miután összeütközött egy ismeretlen eredetű tárggyal.