Egy friss tanulmány szerint az alacsony kibocsátású zónák javítják az egészségi állapotot.
Gilad Yossifon szerint ez egy innovatív kutatási terület, amely gyorsan fejlődik, és sokféleképpen felhasználható például az orvostudomány és a környezetvédelem területén.
Egy 2018-as tanulmány megállapította, hogy az Atlanti-óceán cirkulációs rendszere gyengébb, mint ezer éve, és az elmúlt 150 évben jelentősen megváltozott, ám később még nagyobb lehet a baj.
A felfedezést részletező tanulmányban az áll, miszerint ez az egyik legnagyobb ismert fekete lyuk az univerzumban.
Egy hétfőn nyilvánosságra hozott jelentés szerint 2040 körül a világ népessége eléri a 8,5 milliárdos plafont, és az évszázad végére 6 milliárdra csökkenhet a Földön élő emberek száma.
Arra is fény derült, hogy a hím és a nőstény egyed túlélési aránya fiatalkorban nagyjából hasonló, de előbbi esetében ez 50%-ra csökken 8 éves kor után, míg utóbbié 80% marad.
A tanulmányból több dolog is kiderült, például az, hogy az amerikai munkaerő 80%-ának munkájára hatással lesz valamekkora mértékben a chatbot térhódítása.
Ha a vízmennyiség növelésével javul is a bőr szerkezete, az nem a bevitt víznek köszönhető, inkább annak, hogy elhagytuk a cukros üdítőket, ugyanis a cukor a bőr egyik legfőbb ellensége.
Meglepő eredményeket hozott a space.com szimulációi: a korai kozmoszt ugyanis megállapításaik szerint hatalmas, hihetetlenül fényes csillagok árasztották el.
Sőt: a tanulmány szerint a világ minden régiójában magasabb a jóindulat, mint a világjárvány előtt volt.
Egy floridai professzor Aquaman nyomdokaiba lépne: elhatározta ugyanis, hogy egy kísérlet keretein belül megpróbál 100 napig a víz alatt élni.