Az ünnepek mellett romantikus percekből sem lesz hiány a szerencsések számára.
Újabb és újabb érdekes részletek derülnek ki Tóth Andi életéről, aki évekkel ezelőtt majdnem hajléktalanná vált.
Győzike egy fotózásról osztott meg egy képet, amin nemcsak ő szerepel rajta, hanem a fiatalabbik lánya, illetve Virág nagy szerelme.
Úgy tűnt, hogy Evelin végre ismét igazán boldog lehet, és megtalálhatta azt, akit egy ideje már keresett, de csalódnia kellett.
A híres énekes és az új párja továbbra is nagyon boldognak tűnnek, akik legutóbb Balatonfüreden randevúztak egymással.
Egy egészen imádnivaló és cuki duó, akikre jó ránézni, mert a képeken keresztül is átjön, hogy menyire szeretik egymást.
Barbi és Dylan már régóta egy párt alkotnak, ami egy hatalmas szerelemmé teljesedett. Úgy tűnik, hogy továbbra is megvan közöttük a nagy összhang.
Ismét érzelmes és hasznos gondolatokat osztott meg a követőivel a csodálatos modell, akinek már lehetett része forró szerelemben és nagyobb csalódásban is.
A poszt erősen erre utal, ami az egyik legjobb hír, hiszen Vivien tényleg megérdemli a boldogságot, és most úgy tűnik, valóban az.
Curtis és szerelme látható módon nagyon boldogok egymás társaságában, és legutóbb össze is öltöztek, ami még inkább különlegessé tette ezt a képet.
A hírek szerint egy ideje már újra boldog és randizgat egy férfival Tóth Andi, aki egyelőre nem rántotta le a leplet az illetőről.