A balesetben egy 65 éves férfi vesztette életét, akin már nem tudtak segíteni, olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Egy újabb egészen hihetetlen jelenet, ahogyan az autós elszáguld a zebrán, és kis híján elgázolja a koris lányt, aki lehetséges, hogy más esetben már nem lenne az élők sorában.
A tavalyihoz képest nagyjából 15 százalékkal növekednek az árak a balatoni éttermekben, de a vendégek száma nem csökkent.
Egy fiatal pár a két gyanúsított személy az ügyben, akik 86 alkalommal adták el ugyanazt a trambulint, amivel nem kevés pénzt kerestek.
A vádlott túlélte az öngyilkossági kísérletet, addig a barátnőjét már nem tudták megmenteni, életét vesztette.
Többszörösen is hibázott az a férfi, aki egy családi ház falának ütközött az autójával, majd azt követően megfenyegetett egy rendőrt.
Több autó ütközött össze egymással, egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
A rendőrségnek kellett kivonulnia a helyszíne, akik ezt követően több férfi ellen is eljárást indítottak, míg egyiküket kórházba szállították a mentők.
A zivatar igen erős széllel csapott le Somogyra, melynek következtében több épület is megrongálódott, köztük egy templom.
Több épületben keletkezett kár Somogyban, többek között egy templomot is megrongált a szerdai vihar.
A fiatal május 20-án késő este saját édesapját lőtte fejbe egy vadászfegyverrel.