Kiderült, hogy újabb sérültek szorulnak operációra a szlovákiai buszbalesetet követően.
Újabb baleset történt az M3-ason, ezúttal három autó ütközött.
Nyolc ember megsebesült – köztük egy ember súlyosan – egy lövöldözésben, amely az éjszaka történt az amerikai Oregon államban lévő Portland városában – közölte szombaton a rendőrség.
A tűzoltók munkájára is szükség volt, miután egy autó nekicsapódott az egyik szalagkorlátnak Budapesten.
Egy ember meghalt, többen pedig megsérültek a labdarúgó-válogatott Anglia felett aratott vasárnapi, Euro 2020-as döntőbeli győzelmét követő, mindent elsöprő ünneplés során Olaszországban.
Kilenc megsérültek, köztük öten súlyosan, amikor leszakadt egy erkély a Németország északnyugati részén Horn-Bad Meingberg városában.
A rendőrség a németországi Würzburg városában egy "nagyszabású akció" után letartóztatott egy embert, akit a késeléssel gyanúsítanak.
Egy gyalogos híd szerda délben ráomlott az Interstate 295-re Washingtonban, melynek következtében több ember megsérült, a leszakadt híd pedig mindkét irányban elzárta az autópályát – írja a DC tűzoltóság és a mentőszolgálat Twitter-oldalán.
Legalább nyolc embert kórházba szállítottak, miután egy autó a tömegbe hajtott egy texasi autóversenyen vasárnap este – közölték a hatóságok.
Hétfő hajnalban a Nagylak 2-Csanádpalota határátkelőhely közelében egy kisbusz utasai szenvedtek súlyos balesetet a román oldalon, melynek következtében egy ember életét vesztette, 16 ember pedig megsebesült.
A sérültek közül ketten válságos állapotban vannak – közölte szombati sajtótájékoztatóján Austin ideiglenes rendőrfőnöke, Joseph Chacon.