Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Megdőlt a Samsung egyeduralma az okostelefonok piacán

A globális okostelefon-piac élére került az Apple, miután első alkalommal megelőzte a Samsungot az eladott készülékek számában.

További Hírek

Újabb információk láttak napvilágot a Samsung okosgyűrűje kapcsán

Az eszköz jelen állás szerint három színben, illetve több méretben is kapható lesz.

Sok idős ember életét könnyítheti majd meg a Samsung fejlesztése

Dél-koreai tudósok a Samsung mérnökeivel közösen építettek meg egy olyan viselhető szerkezetet, amely nagy segítség lehet az idős emberek számára.

A mobilok után PC-n is elérhetővé válik a Samsung webböngészője

A Samsung Internet olyan, már piacon lévő sikeres böngészőkkel igyekszik majd felvenni a versenyt, mint a Chrome, a Mozilla Firefox, az Opera, vagy épp az Edge.

Mégsem függesztették fel a gödi Samsung gyár éjszakai működését

Ez pedig azért furcsa, mert a napokban született egy környezetvédelmi határozat épp ennek kapcsán.

A Samsung gödi akkumulátorgyára leáll éjszakára

Túl hangos a gyár, így éjszakánként nem működhet.

Szerény újításokkal riogatják a Samsung Galaxy S24-re várókat

Egyes beszámolók szerint az alapmodell esetében nem érdemes túl nagy újításokra számítani.

Remek hírt kaptak a Samsung Galaxy S24-re várók

A Galaxy S24 sorozat akár 50 százalékkal is gyorsabb lehet, mint a Galaxy S23.

Kiderült, mikor ránthatja le a leplet különleges okosgyűrűjéről a Samsung

Ha minden igaz, a céget már csak a hatósági engedélyek beszerzése tartja vissza abban, hogy gyártásba küldje a Galaxy Ring néven emlegetett eszközt.

Szeptember után már nem kapnak több frissítést ezen Samsung készülékek

Ezek az okostelefonok még az Android 9-cel kerültek a boltok polcaira, azóta pedig az Android 12-ig meneteltek, de ennél újabb operációs rendszert már nem fognak kapni.

Csökken a kereslet, durván visszaesett a legyártott mobiltelefonok száma

Az elmúlt félév során kevesebb okostelefon került legyártásra, mint az elmúlt évtized bármelyik félévében.