Ez pedig azt is jelentheti, hogy 24 óra múlva újabb Kormányinfót tarthat a kormány, melynek ideje alatt bejelentéseket tehet.
A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, igyekeznek mindenkinek segíteni, de ahol szükséges. az embereknek spórolniuk kell.
Gyorsan megérkezett a Fidesz reakciója a DK nyilatkozatára, miszerint már nincs is rezsicsökkentés.
A DK azon a véleményen van, hogy Orbán Viktor kormánya megszüntette a rezsicsökkentést, és már csak emelésről van szó.
Dobrev Klára azt mondja, ezt már sok tízezer család tudja, akiknek a rezsiköltségei ősztől drasztikusan elszállnak.
Sőt, ha Paks 2 már elkészült volna, most még kedvezőbbek lennének az árak Magyarországon.
A Nyugdíjas Parlament elnöke szerint sokaknak kilátástalan a helyzete.
A magyar elemző a kormány bejelentését követően azon a véleményen van, az energia továbbra is megfizethető marad mindenkinek
A rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértékének megváltozásáról adtak tájékoztatást.
A Momentum igyekezett összeírni pár tippet arra vonatkozólag, hogyan tudnak az emberek spórolni a rezsivel.
Arra számítanak, hogy csak most robbanhatnak be igazán a rezsit csökkentő állami lakástámogatások.