A járvány előtt az első osztályra szóló retúrjegyek ára csupán 666 ezer forint körül mozgott.
Egy nagyon érdekes jelenetet vettek videóra, ahogy az egyik orosz pilóta a Su-57 pilótafülkéjében védőpajzs nélkül repült, ami egészen életveszélyes.
A projekt mögött hatalmas munka húzódik, de a fejlesztők egyre közelebb és közelebb állhatnak ahhoz, hogy megvalósítsák a nagy álmot, és az XB-1 szuperszonikus repülőgép a levegőbe emelkedjen.
A British Airways egy legendás típustól köszönt el, mely hosszú időn át teljesített szolgálatot a britek számára a légi közlekedés ideje alatt a hosszú évek során.
Egyre több európai reptéren alkalmazhatják a villámgyors COVID-19 teszteket, amelyekkel gyorsan kiszűrhetik a fertőzött utasokat, így időben elejét vehetik annak, hogy továbbadják a betegséget.
Az európai vállalat nemrég három zéró emissziós repülőgép-koncepciót mutatott be, amelyeket kizárólag hidrogénnel lehet üzemeltetni.
Az olaszok már ingyenes és szupergyors COVID-19 teszteket kínálhat a repülőtereken a repülőgépekre felszálló utasok számára, és ezzel állítólag „COVID-mentes” járatokat biztosít.
Minden olyan nemzetközi utas, aki megérkezik az ország repülőterére, a nyomkövetés miatt egy külön eszközt kap, amivel ellenőrizni tudják.
Nagy-Britannia azon dolgozik, hogy csökkentse a karanténidőt, amivel segítené a légitársaságokat, és hozzájárulnának a bevétel növekedéséhez.
A kínai kormány gőzerővel dolgozik a saját vakcinái kifejlesztésén, amit természetesen az emberi szervezetekben is tesztelniük kell.
Egy egészen lenyűgöző és hatékony fejlesztés végén drasztikus módon rövidülhetnek le az utazási idők a légi-közlekedésben, ami sokkal kényelmesebbé teheti ezeket az utakat.