Az orosz kémfőnök ezúttal azt állítja, hogy leleplező adataik vannak arról, hogy "a Nyugat áll az Észak-Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött".
Az orosz külügyminiszter szerint egy új vasfüggöny ereszkedik Oroszország és a Nyugat közé.
Oroszország az Ukrajna elleni invázióval részben a befolyási övezetét akarja kiterjeszteni, ám ennek biztosítása érdekében nem csak háborús eszközökhöz nyúlnak.
Olaf Scholz Berlinben, a szövetségi parlamentben tartott beszédében fejtette ki véleményét.
Hangsúlyozták, miszerint az orosz hadsereg egyik fő célja, hogy védelmet biztosítsanak a donbászi civileknek a nácikkal szemben.
Ukrajna nem elégedett, elmondásuk szerint a kért fegyvereknek mindössze 10%-a futott be hozzájuk a Nyugattól, ami nem elegendő Oroszország legyőzésére.
A magyar külügyminiszter is nagyon fontos piacnak tartja a keleti régiót, és a Nyugat nem hagyhatja mindezt figyelmen kívül.
Az orosz-ukrán háború szemmel láthatóan elmélyítette a Kína és az Egyesült Államok, valamint szövetségesei közötti ellentéteket.
Peking szerint az Egyesült Államok manipulálni próbálja a tajvani kérdést, és végső soron hasznot húz Ukrajna helyzetéből.
Marija Zaharova szerint a Nyugat „minden bajt” a különleges katonai műveletnek tulajdonít, majd rámutatott, mindezért a covid és a szankciók a felelősek.
A külügyminiszter szerint az orosz kultúra és művészet üldöztetése eljutott az abszurditás szintjére, és kétség sem férhet hozzá, hogy ennek nem lesz egyhamar vége.